Na, szóval megérkeztünk. A szobánkba becuccoltunk, de arra már nem emlékszem, hogy tudtunk-e vacsizni...
Szerdán lementünk a fürdőbe délelőtt és délután is, Robi aznap összesen 5 órát volt a vízben.
Amúgy gyönyörű szálloda, irtó finom kaják, de mikor szerdán átautóztunk Biatorbágyra egy kockásterítős kisvendéglőbe ebédelni, az valahogy jobb volt, közelebb állt hozzánk. :)
Néhány kép:
Abacus Hotel
2012. március 13., kedd
Bejegyezte: Zsófi dátum: 21:39 0 megjegyzés
A decemberi tűz
2011. március 26., szombat
Az úgy volt, hogy december 7-től volt egy három napos wellness-utalványunk Herceghalomra, az Abacus Hotelbe. Anyósomék éppen Lengyelországban voltak, aznap éjjel jöttek haza.
Már szinte teljesen menetkészek voltunk, minden összepakolva, csak Balázst vártuk, mert bement a lámpaboltba vizeskannáért. Valamiért azt gondoltam, hogy nem lesz elég a 10 literes kanna, vigyük még el az 5 literest is.
Sz. Eszti barátnőm is éppen itt volt, beugrott elbúcsúzni, mert másnap indult Balira (nem az én Balimra...) dolgozni.
Balázs bement anyósék mosókonyhájába megtölteni a kannánkat tisztított vízzel. Ahogy nyitotta az ajtót, dőlt ki a füst... Rohant fel a padlásra, mert egyből tudta, hogy a kéményünkkel lehet a baj - előző este jól bedurrantott a kandallóba.
Mikor felért, az egyik tetőgerenda már lángolt. Nem volt nagy láng, úgy 10 cm magas, de pár centivel feljebb kötegekben a régi újságok. Na, ha azt eléri, már nem sokat tudunk csinálni. Gyorsan vittünk fel vizet locsolókannákban, meg a slagot is felvittük, a tűz kialudt. De mikor Balázs elkezdte szétbontani az új kémény burkolatát, akkor látta, hogy minden izzik, parázslik. Úgyhogy hívta a tűzoltókat.
Ők jöttek, bontottak, oltottak, anyósék nappalijának a plafonján nagy lyuk, ott folyt le a kormos-törmelékes víz.
Amúgy jó fejek voltak a tűzoltók, mert a bútorokat eltologatták, a képeket leszedték a falról.
Délelőtt 10-től délután 1-ig itt voltak, két autóval. Robi nagyon élvezte.
| Robi és a tűzoltóautó |
| munkában a hős csapat |
Miután elmentek, még vagy két órán át takarítottuk a nagyszobát a szomszédban, mert a szoba felében állt a víz. Balázs, utasítás szerint, időnként a padlásról megnézte, hogy szépen hűl-e a plafon, és mikor márt teljesen kihűlt, és a takarítással is készen voltunk, lassan elindultunk a wellness-hétköznapokra. Este 8-ra, hulla fáradtan értünk oda. Mellesleg ott sem nagyon tudtunk pihenni...
Ja, és az öt literes kanna, ami miatt kiderült hogy tűz van, lent maradt az autóban, nem volt rá szükség...
Bejegyezte: Zsófi dátum: 13:12 0 megjegyzés
2010. december 20., hétfő
Úgy értettem, három hónapos. Mármint Dávid. Mindegy...
Majdnem egy hónap...
Sokminden, főleg betegség. Jól megfáztunk a két fiúval. Aztán meggyógyultunk sorban, és kb egy orrfolyás nélküli hét után megint. Én most nem, csak a srácok. :( Nem tudom mi lesz, egy hét múlva műtét. Majd felhívom a dokit.
Volt egy nagy sztorink, egy tűzoltós. Majd elmesélem. Most nem, késő van.
Amúgyis bazifáradt vagyok...
Bejegyezte: Zsófi dátum: 1:17 0 megjegyzés
Novemberben hárman ünnepeltünk
2010. november 24., szerda
Ugyebár szülinap. Aztán Robesz 30 hónapos, azaz két és fél éves lett. Dávid pedig 3.
És lusta vagyok. Naponta többször megfogalmazom a posztot, aztán meg nem írok este. Mert az esti fejés után már nincs kedvem.
Nnna, szóval a két és fél éves. Okoooos. Rém okos. És cigizik. Hol ceruzával, hol kertben felszedett kis botocskával, ezzel azzal. Azt mondja, tőlem látta. Akkor jól megjegyezte a dolgot, mert már elég régen láthatott cigizni.
A kicsi meg nézegeti a kezét, gyömöszöli a szájába. Dumál is sokat, a fejét is már egyre szebben tartja. Csak hason fekvéskor a popsiját is emeli, ami nem jó.
Amúgy 5,4 kg, nemtom hány centi, de a 62-es cuccokat kitölti.
Leginkább tápot eszik, mert a napi kétszeri fejés - max. három, de az ritka - eredménye egy adag tej. Szomorú. De nem sápitozok, attól nem lesz jobb...
A kiskönyvét meg elhagytuk Pécsen, a Gyermekklinikán. Utánatelefonáltam, de nem találták meg. December végén megyünk a műtétre, addig talán előkerül.
Ja, azt is írom, hogy beköltöztünk a nagyszobába, Robival a kanapén alszunk, és az éjszakai kaja után már Dávid is ott alszik velünk. Apa szegény egyedül a hálószobában, a kényelmes nagyágyban. Irigy-irigy. Na jó, csak egy kicsit, mert jó a srácokkal, csak jó lenne aludni, meg a kanapé sem olyan kényelmes...
Bejegyezte: Zsófi dátum: 22:59 0 megjegyzés
Megint szülinapom van!
2010. november 15., hétfő
Ez már a 31.!
Bejegyezte: Zsófi dátum: 23:49 0 megjegyzés
ez itt a 100.
2010. november 4., csütörtök
Ha már a blogszülinapot szóvá sem tette, akkor most ezt annál inkább.
Boldog 100. posztot!
A többi:
Robi értetlen korszakát éli, most már veszekedés helyett csak nem foglalkozom vele, amikor ilyen - Edótól tanultam az átnézéses technikát, eddig bejött. :)
Amúgy nagyfiú tiszta takony, meg köhög. Láza nincs, nyomjuk a Sinupretet, a Lándzsás utifű szirupot, a c-vitamint és az anyu-féle gyógyteát.
Picúr jól van, már kezdi nézegetni a kezét. Most is egyedül nézelődik a nagyszobában, ami a mi családunkban eddig elképzelhetetlen volt.
Elég balhésak voltak a kajálások, és mióta cumi-fejet cseréltem, már szinte semmi gond. Eddig Aventet használtunk, most MAM-ot. Teljesen más a kialakítása, nekem is szimpatikusabb.
Ha szerencsém van, éjjel 1X kelünk, meg reggel 6 körül, de akkor már nem is alszik vissza. Nap közben sem alszik jól, mindig felébred. :(
És képzeljétek, egyszer azért balhézik, hogy vegyem föl, máskor meg azért, hogy tegyem le. :)
Ja, Robiról még. Van egy 4 éveseknek való képeskönyve, hát azt ma bemutatta nekem. Mindent felsorolt benne, szinte végig tudta, hogy mi micsoda.
És elkezdődött a szerepjáték. Tegnap pl. kakaót akart csinálni az egyik babájának - eddig nem is foglalkozott a babákkal -, lefektette, betakarta, kiment a konyhába és a hűtőből kivette már a tejet. Akkor közbeléptem azzal, hogy majd megcsinálom én a babának.
Ja, és ringatja a babát, meg a mackót, és énekel nekik. :)
Bejegyezte: Zsófi dátum: 22:24 0 megjegyzés
2010. október 20., szerda
Na persze miután leírtam, hogy 'egyre jobb', minden elromlott pár napra. Amúgy jól vagyunk. Dávid egyre nagyobb, és most már tényleg egyre jobban működünk. :)
A tejjel gondok vannak, de bízom benne, hogy ha végre kész a nagyszoba, még helyre lehet hozni a dolgot. Na mondjuk azzal sincs ám olyan nagy baj, mert még a napi kajálás felét még kiteszi. A többi táp.
Ja, és már nem olyan finnyás a kishapsi. Már nem kell annyiszor újramelegíteni neki a kaját, és olyan is előfordul, hogy egyszerre eszi meg az adagját.
Mert általában megeszi a kaja felét, aztán a maradékot majdnem egy óra múlva.
És kész a kandalló!!! Holnap helyére kerül a svédpadló, és nagyon remélem, hogy hétfőn jönnek a festők.
ÉS AKKOR KÉSZ!!!
Hihetetlen...
Egy ideje minden második mondatom azzal kezdődik, 'ha kész lesz a nagyszoba...'
A legnagyobb tervem az, hogy bekerül a szobabicikli, elkezdek tekerni, meg szépen finoman edzeni. Le a kilókkal! Persze csak finoman, semmi izomláz, semmi gyötrés és főleg semmi fogyókúra. :)
Írok Robiról is. Nagyon okosodik, énekel sokat. Volt Halász Judit koncerten és a Múzeumban is.
Bejegyezte: Zsófi dátum: 22:50 0 megjegyzés

