Az akutban

Délután, valamikor 4 után kerültem az akutba. Lábam zsibbadt, de nem voltam fáradt, nem is remegtem, nem fáztam, mint Robinál. Úgy este 10 lehetett már, mire kiment az érzéstelenítő a lábamból. Addig is próbáltam mozgatni, mindig egy kicsit többet sikerült.
Dávidot úgy 6 körül hozhatták ki először, meztelenül rám tették - még én is ruhátlan voltam, összeértünk, nagyon jó volt. Szopizni még nem is próbált, csak aludt. Asszem én is elaludtam.

Közben kaptam az infúzióban a sót és a cukrot, felváltva. Így nem is voltam éhes, pedig egész nap nem ettem egy falatot sem. Ha jól emlékszem, másnap hajnali 4-ig kaptam az oldatokat. Aztán miután leszerelték az infúziót, fel kellett állnom. Nagy-nagy kínnal, de felálltam. Csakhogy nem kaptam levegőt. Szinte csak a tüdőcsúcsaim működtek, nagyon apró lélegzetvételekkel. Nagyon rossz volt. A szülésznők szóltak, hogy ne pánikoljak, azt hitték, azért kapkodom a levegőt. Két lépés után visszaültem az ágyra, így megint kaptam levegőt.
Akkor békén hagytak, majd pár óra múlva...
Ezután megint jött Dávid, de megint csak aludt, én meg nem erőltettem. Na jó, egy kicsit, de úgy szorította össze a száját, hogy letettem róla, hogy akkor szopizni fog.
Úgy 8 körül próbálkoztam megint. És rájöttem a titkára. Szorítani a hasat, nyomni erősen, két kézzel. Így már el tudtam menni mosakodni, bár azt csak egy kézzel, mert a másikkal a hasamat kellett fogni.
Aztán jött a meglepetés, a császárosok nem a harmadik, hanem már a második napon lekerülnek a gyermekágyas osztályra. Újítottak. Kicsit elcsodálkoztunk, hogy ha alig tudunk mozogni, akkor hogy fogjuk ellátni a picúrokat. De nem is nagyon volt idő ezen gondolkodni, meg mi is menni akartunk, úgyhogy mindent megtettünk, hogy mehessünk.

Dávidot még egyszer kihozták, megint ugyan az, csak aludtunk együtt. Nagyon jó volt vele aludni.
Miután sikerült elmenni a vécére, a katétert is kivették, úgyhogy a három csőből már csak egy lógott belőlünk, az a fránya drén, ami kivezette a vért a hasunkból egy zacsiba. Ez volt a kis piros retikül.
Azt hiszem dél volt, mikor lelifteztünk az első emeletre, a gyermekágyra. A sarkon lévő legnagyobb szobába kerültünk, az aznapi négy császáros kismamából hárman. Azt hiszem, jó kis csapat lettünk.